NTP-TFJ-18 pályázat

 

                  

“A Petőfi Kollégium tehetségpontjának eszközfejlesztéséért”

Kollégiumunk sikeresen pályázott a Nemzeti Tehetség Program által kiírt és az EMMI által támogatott, NTP-TFJ-18 számú pályázaton, melynek célja, a tehetségsegítés feltételrendszerének javítása.

Az elnyert támogatás összege: 850 000 Ft.

A projekt leírása

A pályázat során beszerzésre került 1 darab Gembird Flashforge Guider 2 PLA 3D nyomtató, valamint kellékanyagok a nyomtatáshoz. Az eszköz használata elősegíti a tehetséges diákok tehetségfejlesztését, így a pedagógus munkájának színvonalát, valamint hatékonyságát növelheti. A diákok esetében az önálló ismeretszerzési és tanulási folyamatok, valamint ezáltal a részképességek fejlesztése növelhető. A szakkörvezető kolléga új digitális oktatási eljárásokkal módszerekkel ismerkedhetett meg. Az ingyenesen használható szoftverek kiválasztása (Blender, Gimp, Paint 3D, 3D Builder) után,  megtörtént a nyomtató szoftver, a FlashPrint telepítése. Elkészültek az első alakzatok a Blender programmal, egy Petőfi koli felirat,  a Petőfi Kollégium címere, valamint Valentin napra pohár alátéteket készítettek a diákok.

   

 

Március elején kezdtünk hozzá az informatika teremben a saját tervezésű Arduino mikrovezérlős távirányítós autó készítéséhez.

A projektben célként jelent meg a 3D-s modellezési ismeretek fejlesztése, a saját 3D-s nyomtatónk használata, a diákok kreativitásának, képzelőerejének fejlesztése, az ötlettől a fizikai megvalósításig való eljutás, a tervezési folyamat végigvitele, csapatmunka fejlesztése. Informatika és elektronika szakos diákok mellett a 2D, majd a 3D alakzatok tervezésében egyéb tanulóink is részt vettek. Az eredmény egy bluetooth kapcsolaton keresztül okostelefonnal vezérelhető távirányítós autó, mely a megvalósulás alatt a szívünkhöz nőtt, magunkénak érzünk.

Az arduino autó megvalósulásának lépései:

  1. Előkészítési szakasz. Annak felmérése, ki szeretne részt venni egy ilyen projekt megvalósulásában.
  2. Az alkatrészek megérkezte után tervrajzot készítettünk amelyre elhelyeztük az alkatrészeket.
  3. A tervrajzot képszerkesztő programmal digitalizáltuk, 3D objektummá alakítottuk, majd kinyomtattuk.
  4. Közben összeforrasztottuk, összekötöttük az alkatrészeket.
  5. Letöltöttünk egy vezérlő programot, melyet az Arduino IDE-ben módosítottunk.
  6. Ötleteltünk az alkatrészek rögzítési módján, a szétszedhetőséget tartottuk jónak, így kötegelővel rögzítettünk.
  7. Megírtuk az Android alkalmazást, mellyel bluetooth kapcsolaton keresztül tudtunk csatlakozni saját okostelefonunkról az autóhoz.
  8. A tesztelés során felmerülő szoftveres hibákat kiküszöböltük, majd új ötletként több sebességfokozatra képessé tettük az alkalmazásunkat, s az autó szoftverét is.
  9. Felszereltük az akkumulátorokat, elvágva a tesztelés során használt adapter “köldökzsinórt”.
  10. Tesztelés, hatásvizsgálat, a munkánk értékelése.
Alkatrészek elhelyezése az alaplap tervezéséhez
Készül az alaplap

Az elemtartó dobozt is a tervezőprogrammal készítettük
Az alaplapra elhelyezésre kerülnek a motorok, a mikrovezérlő, a bluetooth modul, kinyomtatásra kerül a 4 kerék, melyre diákok nevei kerülnek.

További ötleteink vannak a továbbfejlesztésére, valamint hozzá kezdtünk egy másik szenzoros érzékelőt tartalmazó “társ” építéséhez. A digitális témahéten emelt óraszámban foglalkoztunk az autó fejlesztésével, foglalkoztunk az ultrahang szenzor felszerelésével, mellyel önjáróvá válik az autó, kikerüli az előtte lévő akadályokat. Diákjaink írták meg az MIT Appinventor programozói felület használatával az okostelefonra az autót vezérlő androidos alkalmazást. Az Appinventor, a Massachusetts Institute of Technology Egyetem, valamint kutatóközpont által fejlesztett grafikus programozói felület, Android alkalmazások létrehozására.

A mikrovezérlő programja
Program tervezése az Appinventorban

A grafikus programozói felületek használata a programozás tanulásához egyre elterjedtebb az oktatásban, az algoritmizálás fejlesztésére nagyon hatékony eszköz. A kódolás helyett magára az algoritmusra koncentrálhatunk, így kevés programozási ismerettel rendelkező diák is rövid idő alatt juthat sikerélményhez. A diákok számára nagy élményt jelentett, hogy az elkészült programot azonnal a generált QR kód beolvasásával telepíthették a saját telefonjukra.

FOTÓ GALÉRIA